2026. 08. 31., Hétfő, 09:43

Késsel kényszerítette autóba ismerősét, majd szexet követelt tőle a fuvarért

Megdöbbentő ügy miatt emelt vádat a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség egy férfival szemben. A vád szerint az elkövető fényes nappal, késsel és halálos fenyegetéssel kényszerítette autójába egy nőismerősét, majd menet közben különböző szexuális cselekményeket követelt tőle arra hivatkozva, hogy így kell „fizetnie” az útért. A nő azonban végig ellenállt, kiabált, védekezett és többször is megpróbált kiugrani a mozgó autóból.

A vádirat szerint az eset 2026 januárjának végén, dél körül történt. A vádlott autóval közlekedett, amikor meglátta az általa ismert, gyalogosan haladó nőt.

A férfi megszólította, és arra kérte, hogy szálljon be az autóba. A nő ezt visszautasította, ekkor azonban egészen más fordulatot vett a találkozás.

Kést rántott, és azzal fenyegette, hogy megöli

A vád szerint a férfi kiszállt a járműből, kezében egy késsel, majd megszúrással és megöléssel fenyegette meg a nőt. Ezután megragadta a karját, és arra kényszerítette, hogy szálljon be az autóba.

A sértett végül beült, de nem adta fel: megrúgta a férfit, majd megpróbálta kinyitni az ajtót és kijutni a járműből.

A vádlott azonban ezt megakadályozta, majd elindult az autóval.

Szexuális cselekményeket követelt „fizetségként”

A történtek menet közben tovább súlyosbodtak. Az ügyészség szerint a férfi különböző szexuális cselekmények elvégzésére szólította fel a nőt, azt állítva, hogy ezzel kell fizetnie az útért.

A sértett tiltakozott és nem tett eleget a követeléseknek. A vádlott erre ráncigálni kezdte, ismét elővette a kést, és újra azzal fenyegette, hogy megöli.

A nő mindvégig kitartóan ellenállt: védekezett, kiabált, és menet közben többször is megpróbálta kinyitni az autó ajtaját.

Végül megállt – de még ekkor is megfenyegette

A nő folyamatos ellenállásának végül eredménye lett: a vádlott megállította az autót és elengedte a sértettet.

A fenyegetéseknek azonban még ekkor sem lett vége. A vád szerint a távozó nő után azt mondta, hogy még a benzinkutat sem fogja elérni, mert elüti az autóval.

A nőnek végül sikerült elmenekülnie.

Börtönbüntetést kér rá az ügyészség

A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség a férfit minősített személyi szabadság megsértésének bűntettével és más bűncselekménnyel vádolja.

A vádlott büntetlen előéletű, jelenleg letartóztatásban van. Az ügyészség vele szemben börtönbüntetés kiszabását, valamint a közügyektől való eltiltását indítványozta.

 
 
 
Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: