2026. 08. 24., Hétfő, 12:02

Fokozott rendőri ellenőrzés jön – két nemzetközi mérkőzés miatt készülnek Miskolcon

Három napon keresztül fokozott rendőri ellenőrzés lesz Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. Augusztus 27-én két komoly nemzetközi sporteseményt is rendeznek Miskolcon, ezért a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a szurkolók mozgására és a közbiztonság fenntartására.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője augusztus 25-én 19 órától egészen augusztus 28-án délig fokozott ellenőrzést rendelt el a vármegye teljes közigazgatási területére.

Az intézkedés hátterében az augusztus 27-én Miskolcon megrendezendő két nemzetközi mérkőzés áll.

Aznap 18 órától a DVTK Arénában Magyarország–Észtország férfi kosárlabda-világbajnoki selejtezőt rendeznek, majd két órával később, 20 órától a DVTK Stadionban a Hapoel Tel Aviv FC–Atalanta BC UEFA Konferencia Liga-mérkőzésre kerül sor.

A szurkolók mozgását is figyelemmel kísérik

A rendőrség tájékoztatása szerint az ellenőrzés elsődleges célja a mérkőzésekkel összefüggő, közbiztonságot veszélyeztető cselekmények megelőzése és megakadályozása.

A rendőrök kiemelt feladata lesz a városba érkező szurkolók mozgásának figyelemmel követése, illetve szükség esetén biztonságos bekísérésük a rendezvény helyszínére.

Emellett fokozottan figyelnek a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök kiszűrésére, valamint a közrend, a közbiztonság és a közlekedés rendjének fenntartására is.

A rendőrség arra kéri a mérkőzésekre érkező szurkolókat, hogy működjenek együtt az intézkedő egyenruhásokkal, és türelmükkel, valamint megértésükkel segítsék munkájukat.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: