Az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai csukáját fogták ki az Emődi Kavicsbányatavaknál. A hatalmas ragadozó mindössze 2,67 kilogrammal marad el a több mint három évtizede érintetlen országos rekordtól.
A rendkívüli fogásról Balogh Péter számolt be. A horgász elmondása szerint május 2-án, hajnalban érkezett a kapás a hét tóegységből álló horgászparadicsom 7-es taván.
A különlegesség, hogy a tekintélyes méretű csuka nem klasszikus ragadozócsalira, hanem pontyhorgászathoz használt, erősen fűszeres, banán-krill ízesítésű, 30 milliméteres bojlit vett fel
A hal kifogása komoly kihívást jelentett.
Fél órán keresztül tartott a fárasztás. A csuka öt másik felszerelést is összeszedett a vízben, amelyeket végül el kellett vágni
- idézte fel a horgász.
A mérlegeléskor kiderült, hogy a kapitális példány tömege elérte a 17,8 kilogrammot. Bár a hosszát nem mérték meg, a súlya önmagában is kiemelkedőnek számít a hazai fogások között.
A fogás hitelességét Havas István, az Emődi Horgászegyesület elnöke is megerősítette. Elmondása szerint a helyi horgászok már ismerték a hatalmas ragadozót, amely korábban is horogra akadt már.
Magyarország hivatalos csukarekordját jelenleg Hársfalvi Gábor tartja. A rekordhalat 1994. április 5-én fogta a Gyékényesi Kavicsbányatavon, ahol egy 20,47 kilogrammos csukát emelt ki.
Balogh Péter fogása így mindössze 2,67 kilogrammal marad el ettől a több mint 30 éve fennálló országos csúcstól, ami jól mutatja, milyen kivételes méretű hal került most elő az emődi vizekből.