De most komolyan, van akinek ez beválik?
Január elsején az ország kollektíven megfogadja, hogy idén más lesz. Kevesebb csoki, több futás, kevesebb Facebook-komment, több belső béke. Választási év van, tehát különösen népszerű fogadalom, hogy nem idegeskedünk a politikán – legfeljebb csak egy kicsit, reggelente, kávé helyett. Aztán persze már harmadikán felmegy a vérnyomás, mert megszólal egy politikus, megszólal egy másik is, és kiderül, hogy a „nem foglalkozom vele” nagyjából addig tart, amíg bekapcsoljuk a televíziót, vagy megnyitunk egy híroldalt. De nem baj: a fogadalom megvolt, a lelkiismeret kipipálva, a stressz marad.
A másik klasszikus a spórolás. Idén tényleg félreteszünk, okosabban költünk, nem impulzusvásárolunk – aztán jön egy újabb rezsiszámla, egy inflációs meglepetéscsomag, és mire észbe kapunk, a megtakarítás már valahol Felcsút környékén érzi magát igazán otthon. Így jutunk el január végére oda, hogy belátjuk: az újévi fogadalom valójában nem terv, hanem műfaj. Olyan, mint egy kampányígéret: jólesik hinni benne egy pillanatig, aztán visszatérünk a valóságba, ahol ugyanazok maradunk, csak egy kicsit cinikusabban.
