A Magyar Közlönyben megjelent az a kormányrendelet, amely januártól jelentősen emeli a teherautókra kiszabható büntetéseket. A rendelkezést Orbán Viktor miniszterelnök is aláírta. A cél egyértelmű: a kamionforgalom maradjon a gyorsforgalmi utakon és autópályákon, ne pedig a kisebb települések mellékútjait terhelje.
A jogosulatlan úthasználatért járó bírság már az első alkalommal is magasabb lesz: a korábbi 37–70 ezer forintos tételek 48–91 ezer forintra nőnek, ami nagyjából 30 százalékos emelést jelent. A legnagyobb drágulás ugyanakkor a behajtási tilalom és a súlykorlátozás megsértésénél várható: az eddigi 47 ezer forintos büntetés akár 100 ezer forintig is felmehet, vagyis több mint a duplájára emelkedhet.
A szigorítás egy nagyobb átszervezéssel együtt lép életbe. Januártól a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. feladatait a Magyar Közút veszi át, a teljes rendszer üzemeltetésével együtt – az eszközökkel és a munkavállalókkal. A kormány indoklása szerint így csökkenhetnek az üzemeltetési és fejlesztési költségek, miközben az útdíjbevételek nagyobb része közvetlenül az úthálózat fenntartását szolgálhatja, azzal a vállalással, hogy az úthasználók terhei nem emelkednek.