A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik egy dohányboltban keveredtek balhéba, majd rablást követtek el. A vád szerint a páros előbb veréssel fenyegette meg a sértettet, majd amikor az elindult a buszmegálló felé, követték, összeverték, és elvették az értékeit.
A történet 2024 novemberében, egy borsodi településen kezdődött. A sértett vásárolni ment a dohányboltba, ahol megkérdezte az egyik férfit, merre van a buszmegálló. Az elkísérte, de a férfi lekéste a járatot, ezért visszament az üzletbe. Ott szóváltás alakult ki közte és a két vádlott között, akik sértegették, fenyegették, ezért a férfi félelmében felhívta a 112-t.
Záróra miatt mindannyiukat kiküldték az üzletből, a sértett elindult a buszhoz, a vádlottak viszont utána mentek.
Útközben nekirontottak, ütötték-vágták, a földre került férfit egyikük még az ezüst nyakláncától is megfosztotta. Nem elégedtek meg ennyivel: tovább verték, és még több értéket követeltek tőle. Végül a sértett a verés hatására átadott nekik egy 20 ezres bankjegyet
A bántalmazás akkor ért véget, amikor befutott a busz, a sértett felszállt, és értesítette a rendőröket. Nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott mindkét férfi ellen. Egyikük büntetlen előéletű, a másik már volt büntetve.